Hát kedveseim, ahogy ígértem, itt egy kis beszámoló, amolyan rapídóóóó.
A Harcsán több alkalommal volt szerencsém már horgászni, szép élményekkel gazdagodtam minden alkalommal. Versenyen egyszer voltam itt, akkor még nem írtam beszámolókat a versenyekről, igaz arról nem is lett volna mit.
Közben tulajdonos váltás történt, az új csapat jó érzékkel maga szervez versenyeket a vízre, így biztosítva a hétvégére a telt házat. (Bár lehet enélkül is lennének elegen.)
Már régóta terveztem, hogy ellátogatok én is egy versenyükre. Az április 8-ra kiírt páros feeder derbi megfelelő időpontban volt, azaz épp szabad voltam, társamul most is Norbi barátom szegődött. Mire számíthattunk? Az időjárás csak néhány napja kezdett tavaszias formát ölteni, számottevő felmelegedés volt várható a verseny előtti napokban, így abban biztos voltam, hogy a mély részek gyorsan kiürülnek, a halak a gyorsabban felmelegedő részeit keresik fel a tónak. Jó ezt tudni, de a tónak nem minden része ilyen, szóval az sem volt kérdés, hogy egy megfelelő horgászhely kihúzása a kalapból rendkívül felértékelődik.
Technika tekintetében abban maradtunk barátommal, hogy én a hosszúelőkés, bullet kosaras feederezést fogom nyomni, amihez ragasztott csontit és kevés etetőanyagot használok, míg Norbi method technikával próbál szerencsét. Ami adja a halat, majd arra vált a másik.
Mivel a tavon helytől függően 360-390-420-as botok jöhetnek szóba, tele volt a botzsák mindennel. A biztonság kedvéért egy bordás kosaras nagyágyút is betettem. Etetőanyagok: Mivel a tóban jellemzően nagytestű pontyok laknak, én egy kifejezetten durva szemcsés, darabos, nehéz etetőanyagban gondolkodtam. A Horgász Depoban Csé javaslatára a Seria Walter Sweetcorn etetőjét találtam olyannak, amire én is gondoltam, igaz kicsit túl erősnek éreztem az aromát, de ez a tulajdonsága akár jól is jöhet most kora tavasszal. (Nyáron tuti lazítanám ezt a tömény édes aromát benne.) Mivel a bordás kosaras feederezés is előjöhet, két kilót vettem belőle.
Előző este kevertem be az etetőt, és hogy a színét egy kicsit sötétebbre változtassam, jó adag sötét színű pellet őrleményt adtam hozzá. Norbi az általa favorizált HJG Red és HJG Deep kajákat keverte, no meg egy kis Ringers Method Microst. (Olyan ez nála, mint nálam a gumicsizma, sehova sem megy nélküle.
Másnap a tónál, mire megérkeztünk már szinte mindenki izgatottan várta a sorsolást. Jó néhány ismerős horgász, köztük több igazán jó kezű pecás, és a legtöbben rendszeres látogatói az itteni versenyeknek. A verseny szektoros értékelés nélkül lett meghirdetve, azaz csupán a fogott össz. súly fog dönteni a helyezések sorsáról, így mindenki szerette volna a legjobb helyet húzni. (Nem igazán kedvelem ezt a fajta értékelést, mert nem tartom igazságosnak, de tudtam a nevezéskor, hogy itt ez a szabály, így tudomásul vettem, szóval lapozhatunk is.)
A helyeket a regisztráció sorrendjében húzták, mivel mi a végéhez voltunk közel, sok választásunk nem volt. Talán 4 cetli volt már csak a kalapban, amiből zseniális érzékkel ügyesen kihúztam egyet. 7-es. Hát ez meg vajon hol lehet? Bence mondta, hogy itt van. Mondom oké, de hol az az itt. Hát itt a stég mellett az első horgászhely. Legalább közel lesz a büfé!- gondoltuk , majd kiderült, hogy a szélső hely a mienk.
Ezt a részt úgy képzeljétek el, mint egy öblöt. Senkitől sem zavartatva egy hatalmas nyílt terület, ráadásul elérhető a bal oldali part közelsége is, de akár a szemben húzódó félsziget töve is, már ha meg tudja dobni valaki. A tónak ez a része mindig horgászva van, ráadásul a szél is felénk fújt. Ha valami, akkor ez a meleg idő, ez a lágy szél biztosan bemozgatja a vizet, és vele együtt a halakat is.
A láda állítás után a botzsákból egy 420-as pálcát vettem ki. A Browning Black Magic 80 gramm dobósúlyú medium feedere nem egy drága jószág, ajándékba kaptam, ezért is becses számomra. No meg azért, mert nagyon szépen és pontosan lehet vele megdobni egy bullet kosárral akár a 80-90 métert is. Először egy mélységmérő ólommal kezdtem a hajigálást.
Jó 60 méteren találtam is egy púpot, ezt terveztem megalapozni 5-6 kosárnyi kajával. Én kis mohó ehhez egy nagyobb űrméretű kosarat tettem fel, ami megtöltve már sok volt a botnak. Nem is tudtam eldobni a jelölt távig, meg a 4. dobásnál önálló életre is kelt a cucc.
Szóval mikor más már horgászott, én gyorsan szereltem egy újat, mivel pont a dobóelőke kötésénél szakadt a szerelék, a távolság legalább megmaradt. Igaz, ezt úgysem etettem meg. Ha már szerelek, nézzük mit. Mint említettem, én klasszikus, hosszúelőkés feederezést igyekeztem előadni. A főzsinórra egy kosár rögzítő került, majd egy gumi ütköző. A damil végét a Nevis Carp Power Gum 1,0 mm-es erőgumijából csípett 20 cm hosszú szálára kötöttem.
Az esetek 80%-ban beiktatok egy ilyen rugalmas szakaszt a szerelékembe (lásd legutóbbi beszámolóm) , mert egyrészt kitűnő gubancgátló, másrészt jól szokott jönni a fárasztásoknál. Az előke volt már csak hátra. A 60 cm hosszú, 0,18-as Quantum Fluorocarbon előkémbe a Frenzee 0814 horgot kötöttem 12-es méretben. A tó szabályainak megfelelően szakáll nélküli horgot kellett használni. Ezt a horgot egyébként bátran ajánlom mindenkinek.
Rendkívül erős, kellően vastag a nagyobb testű halakhoz is (nem szántja végig a szájukat) könnyű és nagyon jól tartja a halat. A csontikra csak annyi ragasztót szórtam, hogy zsizsegjenek, azaz nem voltak kőkeményen megragasztva, csak éppen annyira, hogy a kosárba be tudjam tölteni, és ott annyira összeálljanak, hogy a dobást kibírják. A kosár leérkezése után az így ragasztott csonti nagyon gyorsan kiszabadul a kosárból. Csalinak a jó öreg giliszta mellett döntöttem. Ebből eleinte egy szálat, majd mikor láttam, hogy kedvező a fogadtatás, akár 3 szálat is szépen feltűztem a horogra.
A peca:
Először az általam kiszemelt helyet vallattam. Első dobásra volt egy szép húzós kapásom, ami vélhetően beleúszás lehetett, mert egy szép luftot ütöttem csak a bevágással. Norbi nyitott egy szép ponttyal, majd én is fogtam két szebbecskét. Ezután csend. Háromperces ütemre horgásztam, mivel minden kapás a kosár beérkezését követő 2 percen belül érkezett.
A tó más részeiről nem érkeztek jó hírek halfogásilag, de a jobb oldali szomszédaink szépen elkezdték szedegetni a pontyokat. A büfét többen is látogatták, közülük volt, aki odajött és azt a tanácsot adta, hogy próbáljunk a part irányába kidobni, mert két napja itt pecált, és onnan tudott csak fogni. Tervben volt ez nekünk is, de igazán jól esett, hogy annak ellenére, hogy versenyen vagyunk, igyekeztek segíteni a vetélytársak. Új távot lőttem be, és a part elé 5-6 méterre pottyantottam a kosaram. Norbi hasonlóan a part közeli zónát, – csak az enyém mögött jó 15 méterrel – kezdte vallatni.
A folyamatosan bejuttatott ragasztott csonti megtette hatását, egyre gyakrabban csavarodott el a bot spicce. Norbi is ha lassan, de rátalált a megfelelő csalira, ami most a Mainline Match Dumbell Wafter Tuna volt. Zongorázott a csalikkal, mint Chopen, és ez volt az a csali, ami igazán halat adott neki. Ugye ő methodozott, essék szó erről is picit bővebben. Cimborám a Frenzee method kosarakból a 45 grammossal tudta meghorgászni azt a távot, ahol ponty is volt. (Norbi picit komolyabb bottal hajigált, egy ilyen 420-as Browning Vipera nekem is kell.
Barátom szereti az előkötött horgokat (vagy csak lusta kötni így a GURU nagy klasszikusát, a QM1-et tette fel 12-es méretben, csalitüskés verzióban. Talán fontos azt is megemlíteni, hogy időközben megédesítette a kaját is. Minden csali és etető ellenére azonban a legfontosabb az volt, hogy oda kellett dobni a kosarat, ahol ezek a fránya pontyok összebandáztak.
Ha sikerült abba a pár négyzetméteres területbe beletalálni, akkor 2 percre csavarodott a spicc. A büfénél található térképet nézve egy 3 méter körüli területen pecáltunk, ami pont elég volt ebben a melegedő időben. A tó jellemzően favorit helyei, a félsziget, a stégek most nem adták a halat. Igazán parádés peca kerekedett a végére, több 8-9 kilós pontyot is sikerült fogni.
Ne tudjátok meg, (azaz dehogynem!) micsoda élmény volt fárasztani ezeket a brutál erős halakat a hosszúelőkés cuccal. Kettő halat veszítettem, egyiknél az előke pattant el, a másiknál kiakadt a horog. Apropó akadás.
Minden halamnak a szája sarkába akadt a horog. Sokszor olyan szépen beágyazódott, hogy ha akartam volna sem tudom elveszíteni. Külön öröm, hogy a nagy method mániába a giliszta-csonti most is szépen működött, ráadásul ezen a tavon nem hiszem, hogy sokan be merték volna vállalni ezt, de most megérte.
Végezetül köszönjük a szervezést, a sportszerű küzdelmet.
Tudjuk, hogy az elért eredményt azon a helyen biztosan mások is abszolválták volna, ezért is tartom igazságosabbnak a szektoros értékelést, de most a szerencse is mellénk állt.
Vasárnap Daiwa Challenge, arról is beszámolok, ha szeretnétek, bármi is történjen. Ja, és még valami. Köszönöm, ha megosztod.
Megpróbálok egy kis irányt mutatni, hogy szerintem hogyan is kell egy versenyről korrekt beszámolót írni. Hátha mások is követik a példámat, és nem csak azt írják le, hogy a 3 cm-es Vuki bottal most is bizonyítottam, főleg ha feltettem a csoda mikkentyűt. Jó versenyeket mindenkinek!
Eredeti cikk: https://www.facebook.com/CsabioFishing/photos/a.1186825431329504.1073741830.1180395091972538/1876297309048976/